A társadalmi felelősségvállalás számunkra nem kampányelem, hanem hitvallás. Büszkék vagyunk rá, hogy 2024-ben immár második alkalommal támogathattuk a Nem Adom Fel Alapítvány munkáját – egy olyan közösségét, amely fáradhatatlanul dolgozik a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek esélyegyenlőségéért.
NEM ADOM FEL KÁVÉZÓ ÉS ÉTTEREM
Budapest első fogyatékossággal élő emberek által alapított kávézója, ahol maguk a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek készítik és szolgálják fel az ételeket és az italokat, futárként szállítják ki az ebédeket, illetve közreműködnek a programok szervezésében és lebonyolításában.

Egy édes kezdet – süteményrendelés az alapítványtól
Első támogatásunk a Manupackaging Magyarország Kft. 20 éves jubileumi rendezvényéhez kapcsolódott. Ez az alkalom számunkra is különleges volt, ezért szerettük volna olyan módon ünnepelni, amely túlmutat a szokásos kereteken. Így született meg a döntés, hogy az eseményre az Nem Adom Fel Alapítvány által működtetett vendéglátóegységtől rendelünk süteményeket. Ez nemcsak finom élményt nyújtott a vendégeinknek, hanem valódi értéket is teremtett: minden falattal a közös felelősségvállalás ügyét is „megízlelhettük”.
Ünnepi ajándék helyett támogatás
Az év végéhez közeledve ismét mérlegeltük, hogyan tudnánk legjobban kifejezni partnereink iránti megbecsülésünket. Idén úgy döntöttünk, hogy az ajándékozásra szánt összeget egy fontos ügy szolgálatába állítjuk: a Nem Adom FelAlapítványnak ajánlottuk fel, hogy hozzájáruljunk az általuk végzett értékteremtő munkához.
Az erről szóló köszöntőt ügyfeleinkkel is megosztottuk:
„Kedves Ügyfelünk!
Az idei ünnepek alkalmával úgy döntöttünk, hogy a Manupackaging Magyarország Kft. nevében egy fontos ügy mellé állunk. Az ajándékokra szánt összeget idén a Nem Adom Fel Alapítványnak ajánljuk fel, hogy támogassuk a fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű embereket.
Köszönjük, hogy Ön is részese ennek a nemes ügynek.
Békés, boldog karácsonyt és sikeres új évet kívánunk!
Arató Gábor és a Manupackaging teljes csapata nevében”
Köszönjük, hogy Ön is részese ennek
Támogatásunk nem jöhetett volna létre ügyfeleink és partnereink nélkül. Köszönjük, hogy együtt gondolkodunk a társadalmi felelősségvállalás fontosságáról, és hogy közösen tehetünk egy elfogadóbb, támogatóbb világért.