Megérkezett a műanyag, amiből nem válik hulladék

Már elérhető a Manupackaging Kft. kínálatában a Manunature környezetbarát csomagolóanyag, az első olyan termék a piacon, amely nem csak 100%-ban visszaforgatható, hanem ‒ amennyiben nem kerül újrahasznosításra ‒,teljesen mikroszemcsés szennyeződés mentesen le is bomlik. A Manunature-rel igazán nagy lépést tehetünk a hulladéktermelés nélkül működő, körkörös műanyag-gazdálkodás megvalósítása felé. 

muanyag amibol nem valik hulladek

Csak az utóbbi 5 évben nem kevesebb, mint 20%-kal nőtt a globális műanyag-termelés, ami ma éves szinten 335 millió tonnányi legyártott plasztikot jelent. Ám amilyen sok előnye van a műanyagnak termékként, legalább olyan sok hátránnyal jár hulladékként ‒ márpedig csaknem 90%-a hulladékként végzi, és mindössze elenyésző része kerül újrahasznosításra. Ami megmaradt, legalább 400 évig nem bomlik le, és ahogy egyre kezelhetetlenebb mennyiségű plasztikszemét halmozódik fel, úgy szivárog ki belőle egyre több a természetbe. Ennek legelrettentőbb példája, hogy az óceánokba évente körülbelül 10 tonnányi műanyaghulladék kerül. 

Manunature, a 100%-ban környezetbarát műanyag

Ezért elkötelezettje a Manupackaging Magyarország Kft. a környezettudatos és fenntartható csomagolóipari megoldásoknak, amelyekkel globális szinten lehet csökkenteni a fenti mennyiségeket, sőt, az újrahasznosításon alapuló, körkörös műanyag-gazdálkodás megvalósítását is előreviszik. Legújabb termékünk, a saját fejlesztésű Manunature az első olyan csomagolóanyag a piacon, amely nem csak 100%-ban újrahasznosítható, de ha mégis hulladékként végzi, nagyjából 2 év alatt le is bomlik, méghozzá mikroszemcsés szennyeződés nélkül, CO2-re és vízre. Ez azért egyedülálló, mert minden más piacon elérhető termék csupán az egyik erénnyel rendelkezik: vagy visszaforgatható, de nem bomlik le, így hulladékként továbbra is gondot jelent, vagy éppen lebomlik, de nem forgatható vissza, így ugyancsak veszít az értékéből a gyártási láncban. 

A Manunature további előnye, hogy biológiai alapanyagokból készül, így a gyártása is megújuló forrásokra alapul. Ennek következtében pedig a szénlábnyom csökkentéséhez is hozzájárul, 1 kg bio-polietilén ugyanis 2 kg-nyi CO2-t spórol meg az atmoszférának. 

A Manunature életútja

A Manunature csomagolóanyag előtt alapvetően kétféle életút bontakozhat ki, miután beteljesítette funkcióját. A legkedvezőbb, ha a körkörös műanyag-gazdálkodás elve szerint a használatot követően begyűjtik, majd mechanikai újrahasznosításon esik át, és ismét csomagolóanyag válik belőle, ami így folytathatja útját a rendszerben. Azonban ha hulladékként végzi, természetes környezetben, a szabad levegő, az UV-sugárzás és a nedvesség hatására bomlani kezd, és víz, CO2, valamint biomassza válik belőle.

Fontos, hogy a Manunature termék fizikai tulajdonságai a használat folyamán nem változnak, a lebomlás képessége olyan, mint egy alvó funkció, amely csak akkor lép életbe, ha az anyag természetes közegbe kerül. Ekkor nagyon gyors léptékű változás veszi kezdetét: elveszíti fizikai integritását, egyre kisebb részecskékre bomlik, míg nagyjából 3 hónap múlva már nem is műanyag, hanem olyan 100%-ban biológiailag hasznosuló maradvány, amelynek apró molekuláris mérete és vízben oldódó mivolta lehetővé teszi a természetben előforduló baktériumoknak és gombáknak, hogy abszorbeálják és megemésszék. Mindennek eredményeként 24 hónap múlva pedig nem marad más a csomagolóanyag után, mint a fent említett szerves anyagok, semmilyen további veszélyt nem jelentve a környezetre nézve. 

Továbbra is abban hiszünk, hogy a felhasználás csökkentése és a visszaforgatás a legjobb megoldás, amíg azonban ez nem 100%-os, addig gondolni kell arra is, hogy a csomagolóanyag felelőtlen módon a természetbe kerülhet. Erre nyújt megoldást a Manunature®.

 Magyarországon elérhető kizárólag a Manupackaging Magyarország Kft.-nél.

 

 

Arato Gabor
Arató Gábor
audit szakértő

Költséget csökkentene?

Költségcsökkentő és különleges megoldásaink felöl érdeklődne? Keressen időpont egyeztetés kapcsán!
+3630/682 6051iroda@manupackaging.hu