Felelős csomagolás az utak biztonságáért

f67acd1d95641b058815e28cf22d5147877d594a

Nem könnyű szakma a csomagolástechnológia, és óriási felelősséggel jár: túl a gyakran említett környezetvédelmi szempontokon, a szakembereknek az utak biztonságát is szem előtt kell tartania, hiszen a rosszul rögzített rakomány súlyos közúti balesetek okozója lehet.

A csomagolástechnológiai megoldások környezetre gyakorolt hatásairól gyakran esik szó, hiszen nagy felelősség nyomja a szakma vállát a logisztikai folyamatok végén fennmaradt csomagolási hulladék mennyiségét illetően. Szerencsére egyre erősebb az az általános törekvés, hogy ezt a mennyiséget a legkisebbre csökkentsék, sőt, már olyan biológiailag lebomló fólia is létezik (és a Manuli kínálatában is elérhető), amelyből 12 hónap leforgása után teljesen lebomlik.

Legalább ilyen fontos kérdés az áru védelme szállítás során, hiszen ezzel nem csupán magát az árut védjük, hanem az utak és embertársaink biztonságát.

Sajnos máig rengeteg baleset okozója a rosszul rögzített rakomány ‒ derült ki a Eumos, azaz a European Safe Logistics Association legutóbbi konferenciáján Barcelonában. Hihetetlennek tűnhet, de Európában óránként egy ember veszti életét olyan közúti balesetben, amelyet rakományrögzítési hiba vagy mulasztás okozott. Hiszen ilyen esetekben egy nagyobb fékezés is elegendő lehet, hogy elmozduljanak a rakatok, ami beláthatatlan következményekkel járhat az utakon. Vagyis életek múlnak azon, hogy a rakományt hogyan csomagolják, pakolják a járműre és biztosítják.

Természetesen az ide vonatkozó szigorú szabályozások betartása az első, aminek minden felelős csomagoló számára magától értetődőnek kell lennie, ám ezen felül érdemes az úgy nevezett „3 S”-t is szem előtt tartani: Safety, Sustainability, Sanity, azaz biztonság, fenntarthatóság és józanság. Ehhez pedig minden vállalatnak csupán három egyszerű kérdést kell feltennie magának: Igazán elkötelezettek vagyunk a közúti biztonság mellett? Minden műveletünket a fenntarthatóság szempontjai jellemzik? Felelős és józan gondolkodás alapozza meg a döntéshozatalunkat? A válasznak természetesen mindhárom kérdésre igennek kell lennie ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel küldjék útjukra az árut, és az gond nélkül célba is érjen.

  

Európában óránként egy ember veszti életét olyan közúti balesetben, amelyet rakományrögzítési hiba vagy mulasztás okozott. 

 

Csomagolási hulladék csökkentés profitnövekedéssel

 

Arato Gabor
Arató Gábor
audit szakértő

Költséget csökkentene?

Költségcsökkentő és különleges megoldásaink felöl érdeklődne? Keressen időpont egyeztetés kapcsán!
+3630/682 6051iroda@manupackaging.hu