Dobozállító és -záró gépeinkkel gyorsabb és hatékonyabb

Az eredményeinket nem mindig lehet számokban (vagy csak számokban) mérni, ugyanis partnereinkkel való együttműködéseink sokszor az anyag- és költségmegtakarításon kívül a rendelkezésre álló hely és munkaerő hatékonyabb, gördülékenyebb kihasználását célozzák. Ez volt a legfőbb szempont a következő két példánk esetében is, amelyek során a gyűjtőcsomagolási folyamat egyik kulcsfontosságú részét automatizáltuk: a papírdobozok felállítását és/vagy lezárását. 

Manupackaging dobozfelallito gep stratos

Ezek közül az első, kisebb volumenű megbízásunkat az egyik országos pékségtől kaptuk, amely mindkét telephelyén túlnőtte magát, mind az emberi, mind a térbeli kapacitások tekintetében. A helyszínen a termékek lesokkolt fagyasztott állapotban kerülnek bedobozolásra, majd a raklapra, ami mindaddig teljes mértékben kézi munkaerővel történt: vagyis a lapjára hajtogatott dobozokat a dolgozók először felállították, leragasztották az alját, megtöltötték, majd a tetejét is leragasztották. 

Ez azonban természetesen nagyon sok időt vett igénybe, és mivel kevés hely is állt rendelkezésre, nagyon nehézkesen zajlott a munkafolyamat ezen része. A nagyjából félszobányi helyre kellett egy olyan megoldást találnunk, amely felgyorsítja a munkát, és emberi munkaerőt is felszabadít. Egy dobozzáró gépet javasoltunk, amely ezen a szűkös helyen is elfér, és rendkívül sok időt takarít meg, hiszen alulról és felülről is lezárja a dobozokat, így a dolgozóknak csak a doboz felállításával és megtöltésével kell foglalkozniuk, mielőtt a raklapra helyeznék azt. 

Még tovább ment gabonapelyheket gyártó partnerünk, aki kicsit több hellyel gazdálkodhatott a telephelyén, így a dobozzáráson kívül a dobozok felállítását is automatizálta. Azelőtt mindezt itt is manuálisan végezték a dolgozók, és ez esetben is az idő és a munkaerőkapacitás hatékonyabb kihasználása volt a legfőbb célunk.

Ezt pedig egy teljesen automata gépsorral oldottuk meg, amely elsőként felállítja a lapra hajtogatott dobozt, majd leragasztja alul, egy conveyor pálya segítségével eljuttatja egy 2 méter hosszú betöltő szakaszhoz, a megtöltött dobozt felül is leragasztja. és végül a raklapra helyezi azt. A dolgozóknak így valóban nem maradt más feladatuk, mint betölteni a gépbe a lapra hajtogatott dobozokat, majd a kész, teli dobozokkal megpakolt raklapokat a stretch-fóliázó állomáshoz tolni.  

Bár az idő- és munkaerő-megtakarítást nem könnyű konkrét számokkal ábrázolni, a befektetés sikerességét bizonyítja, hogy partnerünk nem sokkal később még egyet rendelt tőlünk ugyanebből a gépsorból, és jelenleg egy harmadik megvásárlását tervezi. Ezen kívül a gyűjtőcsomagolás automatizálása oly mértékben szabadított fel emberi munkaerőt, hogy több embert is át tudtak szervezni egyéb feladatkörökre, még hatékonyabbá téve az egész telephelyen zajló munkát.


Költségcsökkentő és különleges megoldásaink felöl érdeklődne, hívja szakértő kollégánkat
a +36 30 682 6051-es mobiltelefonszámon, vagy írjon az iroda@manupackaging.hu email címre.

 

 

 

 

Arato Gabor
Arató Gábor
audit szakértő

Költséget csökkentene?

Költségcsökkentő és különleges megoldásaink felöl érdeklődne? Keressen időpont egyeztetés kapcsán!
+3630/682 6051iroda@manupackaging.hu